Évadzáró gálaműsorral
búcsúztatta a Csíki Játékszín
ötödik színházi évadát.
A dalokból és vidám
jelenetekből összeállított műsor házigazdája Parászka Miklós volt. Mint
elmondta, az elmúlt öt
évadban a színház mintegy hatszáz előadást tartott körülbelül
százötvenezer
néző előtt.
Az előadás gongütéssel
kezdődött.
A gálaműsoron elhangzott a
közönségszavazatok eredménye, mely a városi bérletes előadásokat a
következő
tetszési sorrenddel látta el: első helyen végzett az Anconai
szerelmesek
című előadás, második helyen a Caligula helytartója,
harmadik
lett A medikus és negyedik A csoda. A
legnépszerűbb
kamaraelőadás A gát volt a 2003-2004-es évadban, ezt
követi a
nézők véleménye alapján a Szomorú vasárnap és a Szentek
fecsegése.

Karinthy Frigyes: Iphigénia Siófokuszban,
avagy ki megy a mama elé?
-
modern sorscsapás -

A Gálaműsoron Giacomello Roberto női szerepben kapott nyíltszíni tapsot.
A szintén
Karinthy-jelenetben, A témában Veress Albert és Fülöp Zoltán.
Márdirosz Ágnes népdalt és
musicalslágert énekelt.

Antal Ildikó és Márton Eszter a
Pécsi Országos Színházi Találkozón szerzett élményekről számolt be.

A pantomim műfaja sem maradt ki.
Bartalis Gabriella és Ciugulitu Csaba mutatott be egy ötperceset.
A színház vidéki bérletes
helyszínein az Anconai szerelmeseket ítélte az évad
legjobb
előadásának Gyergyóditró,
Csíkkozmás, Csíkdánfalva, Kézdivásárhely és Kászonaltíz közönsége. A Caligula
helytartója Gyergyóremetén és Baróton aratott, míg az Évadzáró
Gálaműsort a gyergyóújfaluiak mondták a
legsikeresebbnek.

Az évad színészének voksolta
meg a közönség Fülöp Zoltán színművészt, az évad
színésznője
pedig Dálnoky Csilla lett. Mindketten másodszor
birtokolják ezt a
címet.

A minden évad végén
odaítélésre kerülő Hunyadi László-díjat, mellyel a
társulat belső
szavazás útján jutalmazza egyik színészét idén Orbán
Attila kapta. A színészek
a műszaki munkatársaik közül is minden évben jutalmaznak valakit. Idén
a Kulissza-gyűrűt Bakcsi Kata
szabómesternek
ítélték oda.

A gálával a csíkszeredai színiévad
lezárult, a nyári szünet után, szeptember elsejével kezdődően lehet új
bérleteket
váltani a következő évadra, melyre a Csíki Játékszín mégnagyobb számban
várja
közönségét.
